2009. szeptember 30., szerda

the girl and the robot

Na ez az a "hírhedt" Royksopp szám, ami megnyugtatott a minap a naaagy elkeseredésemben. Én, a kettes metró és a ..szááguldás!!:)

The Girl And The Robot from Röyksopp on Vimeo.

Ennek a számnak is az lesz a sorsa, hogy "túlhallgatom". Poorthing.

2009. szeptember 28., hétfő

Bhéna

Olyan jól indult a nap: időben felkeltem, minden óra érdekes volt, jó kaját választottam ebédre és úgy néz ki, tényleg el tudom intézni a franciámat (hogy ne kelljen bejárni órára, csak megkapjam az ötttööst). Végeztem az iskolával, iPodon új zenék és gondoltam hú dejó lesz a hazaút is. Megyek a metróra és: óje, volt bérlet, nincs bérlet. Olyan, de olyan ideges lettem, nem akartam elhinni, hogy elveszítettem! Ezért visszasétáltam egészen az iskoláig, fel nem néztem, egy pillanatra sem, csak a földet bámultam és reménykedtem, hogy megpillantom a kis szürke tokot, amiben még a párizsi bérletem is benne volt. De persze, hogy nem volt sehol. Vissza metrómegálló és legszívesebben valami igazán keményet szóltam volna szegény bérletárusnak, hogy a k. életbe, mától szeretnék egy k.b.ott bérletet, de iggen gyorsan. Ó, de én soha nem tennék ilyet. Megköszöntem udvariasan, aztán a metrón meg is nyugodtam, mikor az új Röyksopp számok duruzsoltak a fülembe. És a Children című horrorfilmet NEM kell megnézni. Mármint tényleg. Láttam, féltem, de akkor is egy rossz film. (A kép nem onnan van.)

2009. szeptember 25., péntek

pépépépé Péntek

Oly sok dolgom és programom volt a héten, hogy nem volt időm írni, se bejegyzéseket szerkeszteni. Most is csak azt várom, hogy száradjon a körömlakk, aztán futás (ha összejön) és irány haza. Igazán elfoglalt egy hölgy vagyok, haha.

Össze-vissza találok képeket a neten, és sokszor nem mentem el a forrásokat. Szóval sajnos nem tudom megírni, hogy hol találtam a mostani bejegyzéseim fotóit és hogy kinek a fejéből pattantak ki ezek a zseniális ötletek. De kárpótlásul pár okos tényt mellékelek hozzájuk..


Adolf Hitler vegetáriánus volt és csak egy heregolyóval rendelkezett. Szegényke.

Egyes becslések szerint, egy erőteljes menet megkétszerezi a pulzusszámunkat és mintegy 200 kalóriát tudunk így elégetni, ami kábé annyi mint egy 15 perces lendületes futás. Hm. Én sokat... futok.

A szívünk nagyjából akkora, mint az öklünk. És ha az összes eret, amibe a szívünk vért pumpál, összeillesztenénk, akkor 2 és félszer körbe tudnánk tekerni vele a földet.

Az USA-ban körülbelül 2 millió nőnek van mellimplantátuma és 250 ezer fekszik kés alá évente. A műtéten áteső nők átlagéletkora 34, és 90%-uk terhesség után csináltatja meg a melleit. Szülni kéne.

2009. szeptember 19., szombat

A coca cola..

..zöld lenne, ha nem lenne benne hozzáadott színezék.Ha fáj a fejed, igyál kólát, segít.
De ne tartsd a szádban, mert egy éjszaka alatt elmállik tőle a fogad.
Tökéletes wc-tisztító, eltávolítja a festéket és a vér foltokat is, megszűnik tőle a csuklás és a világ bármely országában hozzájuthatsz.
De ez nem egy reklám, nagyon egészségtelen és narancsbőrös leszel tőle. Még a light-tól is. Én sem fogok többet ilyet inni. Persze, fúj.
Ja, és ezért sem...
A Coca Cola cég támogatta az 1936-os náci Olimpiát Berlinben, továbbá támogatta a náci újságokat is. Sőt egyszer más palackozó gyárakat meg is vádolt, azzal, hogy zsidó tulajdonban vannak és ezek a vádak persze náci újságokban jelentek meg. Aztán mikor 1941-ben Amerika is belépett a háborúba, a német Coca Cola forgalmazója nem tudta beszerezni az amerikai kólaszirupot, így egy új italt, a Fantát hozta létre a németek számára.
Az üzlet az üzlet kéremszépen.

2009. szeptember 14., hétfő

Back to life, back to reality

Első nap az iskolában. A várva várt (öö) iskolában. És hálisten (nagy megkönnyebbült sóhaj) jó volt, tetszett, megfelel. De ez még csak az első nap volt! Sok a lány, dehát mindegy nekem hány fiú van, úgyis mindenki fiatalabb nálam. Persze ha idősebbek lennének, vagy ha egykorúak velem, akkor TUTTI felszednék egyet rögtön, sőt a fél évfolyamot, haha.

Társadalomtudományok, kommunikáció meg ilyenek, nekem való, elvégzem és lesz majd jó kis "Borika show" - apa szerint - de nagyon nem akarom elszólni magam (az iskola elvégzését illetően, Borika show attól függetlenül lehet, hogy összejön..)! Annyira nem is vészes kiutazni sem, mert ugye nem a belváros azért. Mondjuk a visszautam félelmetes volt. És most nem is tudom, hogy ezt hogyan írjam le, hogy ne tűnjön nagyképűnek a dolog, dehát nem az én társadalmi rétegemből jöttek azok az emberek a villamoson, na. Nem is mertem előkapni az iPodot, hogy számot váltsak, (épp leült mellém egy "jóvágású" fiatalember arany nyaklánccal - nem mintha gondom lenne velük, de ez túl jóvágású volt) és pont egy jó kis Hilary Duff szám ment, ami nem is értem, hogy került fel a Playlistre.

Szóval ennyi az annyi. Mindent csak szépen pozitívan:)

2009. szeptember 10., csütörtök

Csütörtök, a bölcs

Okos pillanataimban (vagy ha nincs semmi új a pletykalapokon és a "hasznos" blogokon) néha ellátogatok a New York Times, Bbc News oldalaira és még pár másik ilyen honlapra. Sőt, hogy nyugtassam a lelkem, hogy nem csak haszontalan dolgokat művelek az interneten, a New York Times honlapjára még fel is iratkoztam! Mert így intelligens vagyok, haha.
Szóval a NYT oldalán sok érdekes cikk között találtam egyet a Hubble űrteleszkópról, ami már kábé annyi idős, mint én (jóindulattal). Egy óriás fényképezőgépről van szó, ami nemrég tönkrement, de májusban helyrehozták az űrszerészek.
Igazából a képek tetszettek meg nagyon (valamiért a színek összhatása, és a természet furcsa és egyben csodálnivaló kreálmányai - az apró részletek főleg - mindig megfognak) és elhatároztam, hogy akkor én ezt most közzé teszem a blogomon és írok is róla. Már amennyit tudok, mert azért annyira nagyon intelligens nem vagyok, hogy tudjam mi például a magfúzió.

A Pillangó-köd. Ez a kedvencem. Teljesen leegyszerűsítve arról van szó, hogy felrobbant egy csillag és a gázok néhány km/s sebességgel távolodnak el tőle. A csillag fokozatosan lehűl, majd a gázok eltűnnek. Mindez kábé 10000 év alatt történik. És ezek a ködök nem hiába robbannak fel, a galaxisban is megy az újrahasznosítás, valószínű jobban mint itt. A gázok, amik ezekben a "halott" csillagokban voltak később az új csillagok képződésében nagy szerepet játszanak. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy hogyan jön létre egy csillag, mert biztos nem úgy, mint az Oroszlán királyban...
Spirálgalaxis: gömb alakú mag és körülötte fiatal csillagok és csillagközi anyag, itt is zajlik a csillagképződés. 6 millió fényévnyire van innen, elég jó képeket csinál ez a Hubble. Érdekes.
Ez meg egy gömbhalmaz igen közelről. Elvileg ez szabad szemmel is látható, csak nem Magyarországról. Nekem csak a színek voltak érdekesek (bár inkább kellemetlenek, mint kellemesek), és megtudtam, hogy a piros csillagok az öregek és a kékek a fiatalok. Aztán sajnos azt is megtudtam, hogy az a helyzet, hogy emberi szemmel messze nem látnánk ilyen színkavalkádokat a képeken. Az űrfényképezőgéppel készített nyers képek nem úgy néznek ki, mint azt én gondoltam volna. Nem színesek. És még gondolom elég sok Photoshop kell ahhoz, hogy minden kis "piszkot" eltűntessenek a képről. Aztán hagyományos színcsatornákat (vörös-zöld-kék) raknak a felvételekre és voilà!
Itt is színezett mindkét kép. Csak az alsót ultraibolya szűréssel készítették, és így eltűntek azok a gázok, amiket később a zöld szín hozzáadásával ki tudtak hozni a képen.
Rengeteg szép kép található még a Hubble honlapján: http://www.hubblesite.org/ . Háttérképek is vannak, lesz mire lecserélni a mostanit (az én applemnek amúgyis valami műgalaxis volt az alapbeállításban a háttere).
Remélem túl sok lett a szöveg, és senki nem fogja elolvasni. Volt egy kis szabadidőm, na.

2009. szeptember 7., hétfő

Manic Monday

Tavaly ősszel is elkezdtem egy főiskolát, idén ősszel is elkezdek egyet. Azért ez nem semmi.. na ki tudja ezt utánam csinálni?? Haha. Nem mintha ajánlanám, de azért nem is bánom annyira és nem is érdekel igazán, hogy mit gondolnak mások. Ez lesz a második alkalom, hogy Budapesten kezdem. De most nem kollégium és most még a motiváció is több (valamivel). Így, hogy nem bírok befejezni egy iskolát sem, így én legalább sokkal tovább leszek "fiatal" mint az okosok, tolom a fiatalságom ameddig csak lehet és így tovább élvezhetem a sok diákkedvezményt is. Óje.
Szép is lenne minden, ha nem jönne a hideg és nem lenne sötét már 6 órakor (sőt talán 5?! ..mindig elfelejtem). Bár majd biztos könnyebben fog menni a futás, nem úgy mint a dögmelegben.
Vannak tehát szép dolgok az őszben is. Az őszi esték még nem olyan hidegek, ilyenkor lehetne romantikus sétákat tenni. Haha, csinál még valaki olyat? Vagy csak én vagyok régóta EGYEDÜLÁLLÓ? No sebaj, az őszi estékről azért írok amúgyis, mert találtam újabb szép képeket. Flickr tele van velük (ez pont: futureancient nevezető fotóstól), és nekem rögtön a hideg évszakok jutottak róluk az eszembe.




Valószínű a sötétség miatt. Jó a változás, nem mondom, de azért a nyár az nyár. És nekem még régen a tél volt a kedvencem. Biztos a karácsony miatt. Ja meg azért is, mert klasszikus tinédzser koromban utáltam az alakom, és nem a bikini volt a kedvenc ruhadarabom. Most már természetesen teeeljesen meg vagyok elégedve az alakommal!!! :) A képek a lényegesek, nem a szöveg. Khm.

2009. szeptember 6., vasárnap

My top

Hiányolom a másnapot. Nem jelentkezik. Hmpf. Kibírom nélküle. Pedig aztán szép állapotba tettem tegnap magam. Vannak fekete foltok is, amiket nem kedvelek, de legalább most nem vagyok úgy vele, hogy megbántam volna a sok alkoholt. Csak azt remélem, hogy nem lecsúszott sliccel mulatoztam egész este, mert persze a legszűkebb farmeremet kellett felvennem. Haha.
Itt az ősz. Semmi kedvem nincs hozzá, de eddig nem olyan vészes. Sok teendő (az eddigi semmihez képest igen sok) jót tesz. Még terveim is vannak! Csoda.
Jó ha leköt valami, jó ha mozog körülöttem minden és történnek a dolgok. Meg azért ezek a vasárnapok se rosszak, mikor tudom, hogy semmi dolgom az evésen kívül és az ágyban fetrengek délután 4-ig. És persze jó sokat netezek... És nem csak az indexet olvasom. Haha. Így találtam rá a tökéletes férfi összetevőire:
Edward Norton.
Peter Falk.
Jaackie Chan.

Mike Myers.

és Braddo Pitto.

Gyúrmáznék belőlük egy faint. A középső 3-ból persze nem használnék sokat a külsőhöz. haha

2009. szeptember 4., péntek

Muszklis Péntek

Annyira, de annyira nem értem én ezeket.. Őket.. Nem, ezeket.. Ezeket az izomtornyokat. Szép dolog a sportolás, szép dolog az izmosság, főleg a fiúknak.. De, hogy ezeket a jókötésű "nőket" mi a franc vehette rá arra, hogy háromszorosára növeljék magukat, és nem úgy, hogy chipset és csokit zabálnak?! Nem találkoztam még olyan fiúval, férfivel aki az ilyen kemény csajokhoz vonzódna. (Kellemes lehet bemutatni anyunak meg apunak otthon. Bár tuti, nem mernének beszólni, legalábbis a barátnő jelenlétében, haha.) Biztos van akinek tetszenek, de azért nem gondolom, hogy az vette ezeket a "barbie babákat" rá az izmosításra, hogy bejöjjenek valami jópasinak.
Vagy mind leszbikus? A leszbikusok nem sminkelik magukat, legalábbis nem ennyire. Bár ezek olyan rusnyák, hogy még jó, hogy kennek valamit magukra. Amúgyse olyan természetesek, már a színük se. Főleg az utolsó előtti hölgyé, aki barnább az első versenyzőnknél.
Ő legalább mosolyog. És szép a szeme.

Szépnyakú Kati. Kati hasonlít Mickey Rourke-ra.

A jó alapozó csodákra képes.

Ő Para Zita. Mint Morgan Freeman fiatal korában.
Szóval a kék vagy a piros pirulát választod?! Kiköpött MORPHEUS!!