Update.

Még az előző bejegyzésemben írtam a facebook-os sztori kapcsán, hogy az emberek minél többet akarnak megtudni egymásról. Ez így van rendjén, emberi tulajdonság. Így alakult ki a hírszerzés majd a hír is. Tudni "akartuk", hogy a tőlünk távol eső helyeken mi történik, mi van ezzel meg azzal a királlyal, még akkor is, ha ez a mi életünket nem befolyásolta (dehát pletykálkodni jó, na). Hírekhez manapság szinte bárhogyan és bárhol hozzájuthatunk: olvashatunk újságot, nézhetünk híradót, megkaphatjuk sms-ben vagy böngészhetjük az interneten.

Az én kapcsolatom a hírekkel nem túl fényes. Apa már kiskorom óta úgy próbált nevelni, hogy mindig tájékozott legyek, nézzem a híradót és olvassam a helyi napilapot. Ez egy ideig be is vált (bár az a napilap olvasás nem hiszem, hogy túl sokszor történt volna meg), de aztán az évek során, ahogy nőttem fel, a hírszerzés és a hírközlés olyan sebességgel kezdett el nőni, hogy én nem tudtam/tudom tartani az iramot. Próbálok én továbbra is tájékozódni, de a bőség zavara mindig megtéveszt. Az internet és a kereskedelmi tévék megjelenésével hirtelen annyi lett az információ és olyan gyorsasággal terjedt, hogy nem tudom eldönteni mi is igazából a hír.

Bár a tévé hál'isten nem volt nagy hatással rám, olyannyira, hogy mára már alig nézek tévét (sorozatok mennek a számítógépen is, ráadásul reklám nélkül!). A bulvársajtó sosem kötött le igazán (DE, nyáron a strandon), maradtak tehát a napilapok, valamint a hetilapok és az internet. Ezek az én "hírforrásaim". Napilap ritkán (najó, kábé soha) fordul meg a kezemben, hetilap inkább, de mostanában azt is elhanyagoltam. Az internet tehát a befutó. Jobb az, ha több forrásból merítünk, több lapot olvasunk. Hát én több weblapot olvasok. Szeretem a külföldi oldalakat is, azoktól olyan okosnak érzem magam. De aztán néha-néha már nem is azért böngészem őket, hogy magamnak bizonyítsam mennyire okos vagyok - hiszen "én külföldi hírportálokat olvasok!". Magyarok közül valamiért nem csípem azt a bizonyos leghíresebbet, dehát van még rengeteg másik.

Azonban továbbra is nehezemre esik néha eldönteni (de lehet csak én vagyok a hülye), hogy mi igazán hiteles és melyik az a lap, ami tényleg értékes információkkal szolgálhat. A mai felgyorsult világban a hírek olyan gyorsan veszítik el értéküket, mint egy új LCD kijelzős tévé, mert holnap már úgyis mega-gigaLCD tévék lesznek a menők. Ráadásul fogyasztói társadalmunkban a hír is árucikké vált, globalizált lett, mint a McDonald’s. Megjelentek a hírügynökségek, létrejött a hír, mint termék. Nagy részben ez a fogyasztói híráramlasztás az, ami engem a leginkább zavar és megtéveszt. Tudom jól magamról, hogy a fogyasztói társadalom rabja vagyok, hisz annak ellenére, hogy nem tudnak 'rámsózni' mindent (mert nincs annyi pénzem, haha), így is rengeteg felesleges dologgal halmozom a “vagyonom”. Így érzem ezt a híreknél is. A középpontban még mindig a politikai és helyi hírek vannak, de egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a “nem hírek” és a pletykák közlésére is. Biztos ez a szenzációhajhászás. Na, de egyszer majd csak megtanulok szelektálni. Vagy nem. Bocs, apu. Ha-ha.