2009. október 29., csütörtök

Lustamustra

Ilyet még nem csináltam, de most fogok. Már ezer éve nem írtam, és most is csak egy "kontrollc-kontrollv" lesz az alkotásom.. hehe. Azért érdemes elolvasni, még ha nem is én írtam! ;)

Akkor mielőtt belekezdenénk, vegyünk két nagy levegőt! Orron át belélegezzük, csak a has emelkedik, a mellkas nem mozdul. Figyeljünk a kilégzésre és a helyes artikulációra: „Elmegy a picsába a kibaszott RTL Klub, hogy ilyen olcsó kurvákat mutogat hétfő esténként, mégis mi a szar jön ezután, horrorpornó szombat délelőtt a rajzfilmek helyett, egyébként is ki a fasz ez a Benkő, egy futóbolond, Anettka seggszőre -haha, ez iggen kemény -, a tévék meg sztárolják, hogy gyújtaná fel végre a székházuk a Jobbik, a picsába eladtam már rég a tévém, csak művészfilmeket nézek, azt is csak könyvben.” Szem becsuk, háromra nyugalom önti el a testünk, egy villogó plazmatévékkel teli, vidám réten ébredünk.

Merthogy a Benkő feleséget keres egy úgynevezett trash reality, amit éppen azért készítettek, hogy szörnyülködjünk, hitetlenkedve röhögjünk, és behívjuk az asszonyt a konyhából, hogy nézd már baszdmeg, ilyet még a Story magazinban sem láttál, hát nem levette a bugyiját a büdös kurva. A trash reality szórakoztat, nem dokumentál, és ahogy egyetlen épeszű ember sem háborodik fel azon, hogy John McClane egy egész tárat beleereszt az aktuális terroristába, és még egy poént is odaköp a végére, úgy azon sem kéne nagyon felhúzni magunkat, hogy Benkő Dániel ismeretlen nőkkel smárol és seggeket csapkod. Mert ez csak egy film, budai villába zárt fikció, még akkor is, ha a stáblista szerint mindenki saját magát alakítja.

A baj csak az, hogy a trash reality az nem olyan, mint amikor Anettka bőrzekében maszturbált a Budapest Tévében a betelefonálók böffentéseire, az ilyen műsoroknak ugyanis cselekményük van, meg ívük, sőt, most kapaszkodjon meg a gomblyukba tűzött Réz András, még pszichológiájuk is. Ezeket a valóságshow-kat azért nézzük, hogy röhöghessünk mások szerencsétlenségén - so true -, a buta kurvákon, akik elhiszik, hogy Benkő tényleg nem hibbant meg évekkel ezelőtt, vagy az egykori lantművészen, aki beveszi, hogy tényleg elég csak meglengetnie a péniszét, máris unatkozó háztartásbeliek és fiatal diáklányok harapnak rá tucatjával.

Sajnos a Benkő feleséget keres sok jelenete nem vicces, inkább csak kínos volt. Mint amikor egy Sas-kabarén mi érezzük magunkat rosszul a micisapkás színészek helyett. Vagy még inkább, mint amikor már túl sok a Dumb és Dumberben a pofára eséssel súlyosbított önégetés, és már nem nevetünk, hanem szégyelljük magunkat, hogy ebben részt veszünk. Hiszen ott ülünk a tévé előtt. -!!!!!!!!!-

Egyrészt az RTL Klub valóságshow-jából nagyrészt hiányzik a kikacsintás, nincs egy szereplő, aki néha egyetlen pillanatra ránk nézne, hogy tudom, mit érzel haver, ez tényleg gáz. Béna a bugyiját levető vastag combú sztriptíztáncos, nem is beszélve a szerencsétlen nagymamáról, aki aprókat sikongat, ha Benkő a fülébe súgja, hogy fogd meg a faszom. És béna Benkő is, aki kínosan feszeng, amikor az arcába nyomnak egy csöcsöt.

Persze a szereposztás szerint Falusi Mariann lenne ez a barát, aki fogja a kezünk, miközben körbenézünk a zárt osztályon, csak hát a vágó az utolsó perceket leszámítva kihajította a történetből. (A vágók egyébként is rosszul teljesítettek az első adásban, a kieső szereplők nagy részét meg sem mutatták, az utolsó kiesőnél pedig egyetlen jól választott snittel lerombolták a feszültséget.)

Másrészt a Benkő feleséget keres már csak azért sem vicces az első rész alapján, mert ebben a műsorban nem szörnyszülöttek, furcsa különcök vagy kedves örültek alakítják a történetet. Nem, itt átlagos családanyák, Story-címlapra vágyó műkörmösök és Zorallra segget rázó főiskolás csajok kerültek főszerepbe. Lehet, hogy csak a közelség, meg az ismerős díszletek teszik, de az amerikai párkereső trash reality-kkel ellentétben itt nagyon nehéz nevetni: ez a sok idióta itt él köztünk, bármikor találkozhatunk velük a Tescóban, ők azok, akik egymás fejét csapkodják a leárazott trappistáért, aztán gyorsan elmennek manikűröztetni. Ismerjük őket, éppen ezért kicsit érdektelenek is.

Persze kiderült, hogy az egész műsort egy pornóforgatásokra kibérelhető villában vettél föl, nemsokára a Blikk megírja majd, hogy a szereplők egy része kurva, a másik részét idegösszeomlással kezelték, vagy hűtlen kezelés miatt körözik. A kérdés csak az, hogy a magyar celebműsorok béna kliséin sikerül-e túllépnie az RTL-nek, és a Benkő feleséget keres tényleg úgy lesz mocskos, hogy fáj, de közben jó is, mint egy telitalpas gereblyébe lépés. Vagy csak olyan lesz, mintha átlapoznánk a Borsot.

Forrás: http://comment.blog.hu


És hány ilyen majom van még?!

2009. október 13., kedd

Szezonális hangulati zavar

Ágyban fekszem és lefagy a lábam. Nincs itt szó őszről, nem is volt. Ez tél!! Ez nagyon tél, és nekem nem tetszik. Persze felesleges rinyálni, nincs mit tenni, nem lesz melegebb, ha az erőlködéstől szétpukkadok, akkor se.

Bár az érdekes, hogy állítólag az időjárásnak semmi köze az emberek kedvéhez (no nem mintha rossz kedvem lenne). De erősen kétlem, hogy egy hideg szeles nap ugyanolyan hangulatban telik, mint egy napsütéses 29 fok.

Na, hát akkor most az előző bekezdésem állítását (amit persze nem én találtam ki), gyorsan meg is cáfolom. Olvasgattam az évszakok hatásáról emberekre nézve, rengeteg cikk, az összes mást ír - nyilván (viszont kábé mindegyik ugyanezzel az állítással kezdődik..). Na és rátaláltam a tökéletes betegségre, amit majd diagnosztizáltatok magamon - vagy mi - és így orvosi papírral utazom melegebb éghajlatra (khm). Létezik ugyanis a téli depresszió (angolul találó a rövidítés: SAD - Seasonal Affective Disorder), ami lényegében a természetes fény hiányára vezethető vissza. Ha egész évben boldog vagy, szebben mondva: mentálisan egészséges, de télen elkap a szorongás és ez évről évre ismétlődik, akkor lehet, hogy TE is SAD-es vagy!! (...Egy jó reklámfilm kezdőmondata, mi?) Persze nem ilyen egyszerű az egész, vannak tünetek, például alvásproblémák, túlevés, viselkedési problémák éésatöbbi.
Szóval elég nagy a valószínűsége, hogy én az vagyok, és annak is, hogy erről orvosi papírt nem kapok!! :)
Na mindegy, remélem nem ebbe fogok belehalni, addig meg csak álmodozom.

2009. október 5., hétfő

Schinwald

A vasárnapjaim legtöbbje a semmittevéssel szokott eltelni. De tegnap volt mit tenni. Úgy volt, mozizunk és megnézzük a Robert Capa kiállítást a Ludwig múzeumban. Semelyik sem jött össze. Viszont kinéztem egy másik kiállítást a Műcsarnokban. A Robert Capa annyira nem érdekelt, bár biztos érdemes megnézni, de inkább körülnéztem az est.hu-n. A háborús képek néha amúgyis hajlamosak lehúzni az embert, bár ha jól tudom Capa nem csak a szomorú oldalát örökítette meg a dolognak.

Szóval találtam egy másik kiállítást, Markus Schinwald, osztrák művész alkotásait néztük meg. A kiállítás nem túl nagy, de annál édekesebb. A legtöbb teremben jól megkomponált kisfilmeket lehet megnézni, a leghosszabb 15 perces, nem túl rövid nem túl hosszú és élvezhető. Egy volt a 4 közül, ami nem tetszett, és egy, amit nem igazán értettem. A kisfilmeken kívül voltak még régi festmények, melyeket megnevezhetetlen (vagy csak számomra ismeretlen) kiegészítőkkel díszített a művész, átjárható szekrény, bicikli, mely csak egy pályán tud mozogni, ortopéd lábbelik, melyeket a hordhatatlanságig átalakított. A tárgyak és a filmek mindenkinek mást jelenthetnek. Schinwald, ha jól tudom, a test kommunikációs szerepét, a szerep és a burok viszonyát próbálta bemutatni.

A videók és a tárgyak láttán bennem is ilyen gondolatokat keltett. Főleg az utolsó filmnél, mikor egyértelmű utalásokat tesz: az ember, aki egy gumi segítségével örök mosolyt tud varázsolni az arcára, vagy a férfi, akinek a kezeit egy nő kötözi össze, miközben a háttérben megjelenik még egy női alak.

Annak ellenére, hogy tetszett, nekem hiányzott még valami, valami több. Igaz, nem lehet végignézni fél óra alatt a kiállítást, de a kiállított tárgyak között volt olyan, ami nem is igazán illett a kiállítás hangulatához, és még lehetett volna jóval többet is bemutatni, hogy egy kicsit gazdagabb legyen. Na de nekem téényleg az ínyemre volt, és lehetett fényképezni is! Wuhúúú.