Játszós szombat

Jön a nyár (bár ki tudja mikor és hogyan, dehát elvileg jönnie kell) úgyhogy nagy az öröm Nagyéknál! Nem kell kabát, pulcsi, csizma (..mondjuk az nekem pont kell, nyári csizma már itt pihen mellettem) sál, sapka ésatöbbi. Napsütés, meleg, néha egy kis zuhé, rövidnadrág, ujjatlan, szandál.. Hogy én ezeknek mennyire tudok örülni! Na írom itt a bevezetőmet, még írhatnék pár ilyen magától értetődő sort, hogy megyünk majd strandolni, napozni, fesztiválozni, dehát ez elég természetes, főleg azoknak, akik "valahogy" idetévednek a blogomra.

Nem is értem amúgy (közben elkalandoztam a bevezető témáján) hogy miért nem szerettem én kiskoromban a nyarat. Mármint semmi bajom nem volt vele, de jobb szerettem a telet vagy az őszt. Olyan kínszenvedés volt néha lemenni a Balatonra, mert anyáék úgyis csak hétvégén jöttek meglátogatni, hétközben meg unalmas volt, mert se a mama se a papa nem akart lejönni velünk a strandra (és egyedül nem mehettünk..) (..igaz sajtfőző tartályból készült medence az volt), mindig nekünk kellett elmenni a boltba, ami akkor olyan messzinek tűnt, féltem a szobában, mert a padláson lakott az Ursula a kis hableányból és ha a mama nem volt ott velünk, akkor a papa nem adott enni (mert állandóan szerelt), és korpakekszen éltünk vajjal (igaz ez csak egyszer fordult elő, de elég mély nyomott hagyott bennem.. azóta szeretem a korpakekszet, ha-ha).

Annak ellenére, hogy a nyarat nem szerettem, a gyerek-létet annál inkább. Az oviban mindig arról beszéltek a többiek, hogy ők felnőttek akarnak lenni, és mindig felnőtteset játszottak. Én meg úgy imádtam aludni délután és én nem akartam felnőni! Bár az is lehet, hogy teljesen rosszul emlékszem és senki nem akart nagykorú lenni, csak a felnőttek beszéltek nekem zagyvaságokat. Haha. Azért én is játszottam felnőtteset: volt egy nagy Barbie házam (ami valószínűleg akkor készült amikor napokig korpakekszet ettünk a húgommal) sok-sok szobával és volt egy szép rózsaszín Barbie-autóm is, ami ráadásul cabrio volt. Tehát a Barbie-k mindenhol tudtak szexelni. És a vicces az volt, hogy volt egy darab fiú Barbie-m és sok-sok lány. Állandóan féltékenyek voltak egymásra a lányok, Ken-nek meg aranyélete volt! (Most, hogy így belegondolok, minden lány ismerősöm - akivel beszéltem erről - szexelt a babáival. Mármint úgy.. nem úgy! A fiúk meg csak kocsikáztak.. Aztán felnövünk, és kiakadunk, hogy "a pasik csak arra gondolnak". Pedig csak későn érnek. Bahahaha. )

Aztán ott volt még a Duplo! A Duplo emberkék nem szexeltek, de állandóan építkeztek. Volt vasút, autó minden. Egy egész zsák duplónk volt, ami kábé akkora volt mint egy szemetesláda (az a nagy zöld). Elpakolni viszont utáltam.

A Kinder-tojás játékokat nem kellett pakolni, azoknak megvolt a szép kis polcuk és ott sorakoztak ezrével. Ha nem többen. Olyan jó volt, amikor olyan ajándék volt benne, amit nem kellett összeszerelni, mindig annak örültem. De aztán rájöttem, hogy a másik, amit szerelni kell, az sokkal jobb, mert tovább örülök neki.

Elég sok gyerekkori sztorim van, dehát kinek nincs? Jó dolog gyereknek lenni, de nem rossz nőni sem. Egyre bölcsebb és bölcsebb leszek, már a nyarat is megszerettem, ihatok alkoholt (valami korlátozás néha azért jól jönne) és akkor eszek korpakekszet, amikor csak akarok. Bár pár Barbie-t lehet be kéne szereznem. Csak úgy. Dísznek. Nem.. nem játszanék velük.. Két fiút vennék. És egy lányt. Nem. Lehet három fiút.. Hm. És két lányt.