Humorbugyor

Ez a rettenetes vizsgaidőszak még több internetezésre késztet, mint az unalom. Ha nem lenne számítógépen ötszörös vörösdiplomás lennék.. valószínűleg. Egy pozitívuma a tanulás közbeni internetezésnek azért van, mégpedig az hogy, mivel tanulásról van szó, ezért valahogy intelligensebbnek érzem magam minden egyes megtanult tétel után és így értelmesebb lapokra is látogatok el: mindenféle hírportál, kulturális oldalak, blogok. Így elhitetem magammal, hogy hasznos dolgot csinálok és ez nem megy a tanulás rovására.

Valahogy így jutottam el a humoristákhoz is. Haha. Szóval elkezdtem pakolni a szobámban (ilyenkor takarítok a legtöbbet) és, hogy legyen valami háttérzaj, youtube-on elindítottam az egyik kedvenc humoristám fellépéseinek videóit. Pakolás végeztével várt a tanulnivaló – persze addig pakolok amíg csak lehet – és a jegyzetek mellett ott a számítógép.
Még nagyon régen valahol olvastam, hogy a Monty Python egyik alapító tagja (Graham Chapman) alkoholista és depressziós volt, majd ezek után eljutottam olyan oldalakra, hogy: a humoristák és a depresszió. Nahát az történt, hogy tegnap is elkalandoztam ezekre az oldalakra és úgy döntöttem írok róluk (mivel ez is hasznos időtöltés, ezért lelkiismeretfurdalás nélkül).

Ha nem is az összes, de a humoristák jelentős része depresszióban vagy bipoláris zavarban szenved (másnéven mániás depresszió, ami a mánia és a klinikai depresszió váltakozásasival jár együtt egy hosszabb időtartamon keresztül, mondja a wikipedia). A humor, a viccek mindig segítenek a rosszkedv elűzésében, ha valaki szomorú sokszor csak viccelődünk egyet, hogy nevetni lássuk a másikat. Van tehát valami logika ebben a tényben. Szakértők szerint, ha a nevetés és a mosoly mögé pillantunk, gyakran egy olyan emberrel találjuk szembe magunkat, akinek sok nehézsége volt az életben, a komédia pedig segít megbirkózni ezekkel. Meglepően hosszú az ilyen betegségekkel küzdő humoristák listája, közöttük van például Ben Stiller, Robin Williams, Woody Allen, Jim Carrey és Owen Wilson (stb.). RobinWilliams depressziójáról mintha már hallottam volna, de a többiről meg sem fordult a fejemben, hogy bármilyen lelki betegségük is lehetne. Owen Wilson története pedig elég friss, 2007-ben próbált öngyilkos lenni, de túlélte a kísérletet.

Dehát még a tények tudtán is abszurd az egész.. Hogy lehet az az ember a színpadon, aki megnevetteti több ezer embertársát, depressziós? Engem Graham Chapman példája rendített meg a legjobban, hisz a Monty Python-csoport alkotásai mesterművek! A Brian élete nézése közben nem is emlékszem olyan pillanatra, amikor ne nevettem volna! Hogy jutna az eszembe, hogy az a zseniális valaki (legalábbis a csoport egyik tagja), aki ezt készítette, beteg? De elég valószínű, hogy miközben készítette, ő sem a betegségére gondolt, csak a viccekre, a jókedvre koncentrált és ez segít elfeledtetni a sötét gondolatokat - hisz a humornak köztudottan gyógyító ereje van. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy akkor az összes jó humorista szenved ilyen betegségben? (És most nem a Hangyák a gatyában készítőire gondolok.) Mármint biztos van valami háttere annak - aki ezt szívből csinálja - valami oka, hogy nevetést akar hallani és elfelejteni a rosszat, enyhíteni a fájdalmat. Most nem feltétlenül gondolok mély depresszióra, elég egy gyermekkori élmény. Bernie Mac-nél is hasonló történt, már 4 éves korában tudta, hogy “nevettetni” akar. Édesanyját sírni látta, majd nevetni miután a tévében feltűnt Bill Cosby (írja az “I ain’t scared of you” c. könyvében) és így jött a motiváció a komédiához.

Több kísérletet is tettek a humor és a depresszió tünetei közötti összefüggések kimutatására. J.C Overholser középiskolások és depressziós kamaszok csoportjain belül végzett felméréseket. A kutatás eredményei arra utaltak, hogy a humort lehet mérni és a humor összefüggésben van a depresszióval. A humor használata a depresszió ellen közelebb áll a depresszióhoz, mint magához a humorhoz, valamint az ahhoz szükséges megértéshez és kreativitáshoz.

Ennek ellenére (mármint, hogy kapcsolatban van a depresszióval) a humornak csupán előnyei vannak: enyhíti a fájdalmat (nem csak a lelkit), erősíti az immunrendszert, csökkenti a stresszt és persze jókedvre derít. És az első három előnyt már a szakértők is bizonyítani tudják! Ha stresszelünk, sokat aggódunk (khm) akkor sokkal nagyobb esélyünk van a megbetegedésre. Tehát a humor segít, még a humoristáknak is. Ha pedig nincs szükség segítségre, akkor járunk a legjobban, hisz a nevetés az egyik legjobb dolog a világon. Az viszont nem lesz vicces, ha nem lesz meg a vizsgám a sok fogalmazás és utánaolvasgatás miatt, miközben nekem a szemantika és a szemiotika közötti különbségeket kéne szóról szóra tudnom! Adieu.

Ja és a videó, ami miatt létrejött ez a bejegyzés:

Játszós szombat

Jön a nyár (bár ki tudja mikor és hogyan, dehát elvileg jönnie kell) úgyhogy nagy az öröm Nagyéknál! Nem kell kabát, pulcsi, csizma (..mondjuk az nekem pont kell, nyári csizma már itt pihen mellettem) sál, sapka ésatöbbi. Napsütés, meleg, néha egy kis zuhé, rövidnadrág, ujjatlan, szandál.. Hogy én ezeknek mennyire tudok örülni! Na írom itt a bevezetőmet, még írhatnék pár ilyen magától értetődő sort, hogy megyünk majd strandolni, napozni, fesztiválozni, dehát ez elég természetes, főleg azoknak, akik "valahogy" idetévednek a blogomra.

Nem is értem amúgy (közben elkalandoztam a bevezető témáján) hogy miért nem szerettem én kiskoromban a nyarat. Mármint semmi bajom nem volt vele, de jobb szerettem a telet vagy az őszt. Olyan kínszenvedés volt néha lemenni a Balatonra, mert anyáék úgyis csak hétvégén jöttek meglátogatni, hétközben meg unalmas volt, mert se a mama se a papa nem akart lejönni velünk a strandra (és egyedül nem mehettünk..) (..igaz sajtfőző tartályból készült medence az volt), mindig nekünk kellett elmenni a boltba, ami akkor olyan messzinek tűnt, féltem a szobában, mert a padláson lakott az Ursula a kis hableányból és ha a mama nem volt ott velünk, akkor a papa nem adott enni (mert állandóan szerelt), és korpakekszen éltünk vajjal (igaz ez csak egyszer fordult elő, de elég mély nyomott hagyott bennem.. azóta szeretem a korpakekszet, ha-ha).

Annak ellenére, hogy a nyarat nem szerettem, a gyerek-létet annál inkább. Az oviban mindig arról beszéltek a többiek, hogy ők felnőttek akarnak lenni, és mindig felnőtteset játszottak. Én meg úgy imádtam aludni délután és én nem akartam felnőni! Bár az is lehet, hogy teljesen rosszul emlékszem és senki nem akart nagykorú lenni, csak a felnőttek beszéltek nekem zagyvaságokat. Haha. Azért én is játszottam felnőtteset: volt egy nagy Barbie házam (ami valószínűleg akkor készült amikor napokig korpakekszet ettünk a húgommal) sok-sok szobával és volt egy szép rózsaszín Barbie-autóm is, ami ráadásul cabrio volt. Tehát a Barbie-k mindenhol tudtak szexelni. És a vicces az volt, hogy volt egy darab fiú Barbie-m és sok-sok lány. Állandóan féltékenyek voltak egymásra a lányok, Ken-nek meg aranyélete volt! (Most, hogy így belegondolok, minden lány ismerősöm - akivel beszéltem erről - szexelt a babáival. Mármint úgy.. nem úgy! A fiúk meg csak kocsikáztak.. Aztán felnövünk, és kiakadunk, hogy "a pasik csak arra gondolnak". Pedig csak későn érnek. Bahahaha. )

Aztán ott volt még a Duplo! A Duplo emberkék nem szexeltek, de állandóan építkeztek. Volt vasút, autó minden. Egy egész zsák duplónk volt, ami kábé akkora volt mint egy szemetesláda (az a nagy zöld). Elpakolni viszont utáltam.

A Kinder-tojás játékokat nem kellett pakolni, azoknak megvolt a szép kis polcuk és ott sorakoztak ezrével. Ha nem többen. Olyan jó volt, amikor olyan ajándék volt benne, amit nem kellett összeszerelni, mindig annak örültem. De aztán rájöttem, hogy a másik, amit szerelni kell, az sokkal jobb, mert tovább örülök neki.

Elég sok gyerekkori sztorim van, dehát kinek nincs? Jó dolog gyereknek lenni, de nem rossz nőni sem. Egyre bölcsebb és bölcsebb leszek, már a nyarat is megszerettem, ihatok alkoholt (valami korlátozás néha azért jól jönne) és akkor eszek korpakekszet, amikor csak akarok. Bár pár Barbie-t lehet be kéne szereznem. Csak úgy. Dísznek. Nem.. nem játszanék velük.. Két fiút vennék. És egy lányt. Nem. Lehet három fiút.. Hm. És két lányt.

És én is élek. Ébredezem.