Kábé két éve - ha nem több - nekem is volt egy tetoválást-akarok korszakom. Néha-néha még előjön, de valamiért nem látom magam olyan tipikus "tetovált-lánynak". "No regrets" lett volna a szlogen a lábfejemen, de angolul nem akartam magamra varratni, magyarul valahogy idétlenül hatott a kifejezés (és amúgyis, ki tetováltat magyarul?! haha), latinul meg nem találtam rá megfelelőt (bár csak a google translate-hez hasonló oldalakon nézelődtem).
A tetoválás persze nem lett meg, de a kifejezés benne maradt a fejemben, a tudatalattimban talán, valahogy belevarródott az agytekervényeimbe és azóta így élek. Vagyis próbálok.
Na de "no regrets" ide vagy oda, azért sikerül néha olyat művelnem, ami pár napig még fúrja az oldalam, és idén sikerült már legalább három ilyen buliba - ha nem több -belebotlanom. Aztán azzal szoktam vigasztalni magam, hogy az kövezzen meg először, aki még nem rúgott be nagyon-nagyon. Csak az a baj, hogy tudnék olyan nevet írni, aki halálra dobálhatna! Ezért aztán azzal vigasztalom magam, hogy két hét múlva nem emlékszik már rá senki, mert két hét alatt csak találkozik az ember még egy olyan részeg lánnyal, mint én. Nagyon nagy kríziseknél pedig eljutok egészen a meghitt házasságomig, néha akár a felnőtt korú gyerekeim képe is előttem van, akiknek már nyugodtan és viccelődve mesélem, hogy anyátok is nagy "partyarc" volt egyszer, ők meg csak röhögnek rajtam és bólogatnak, hogy "hát persze anyu".
Mondanom sem kell, hogy most is épp a lelkiismeret-furdalás gyötör, de túlélem, főleg az segít, hogy ha sok mindennel le tudom foglalni magam. És hát hááálisten elkezdődött az iskola, különórára is járhatok az Eltére, már csak edzeni kéne és a lelkem újra megtalálná békességét.
Mit is akartam ebből az egészből kihozni?! Jah. Facebook. Facebook-ról akartam írni. Még valahova fel is jegyeztem, hogy mit akartam leírni, de persze fogalmam sincs, melyik füzet hányadik oldalán, melyik e-mail cím vagy telefon piszkozataként van elmentve. Az egész onnan jött, hogy hát mihez van az embernek a bizonyos buli után ereje? Semmire. Legalábbis nekem. Annyira lusta voltam, hogy még egy könyvet sem bírtam felemelni, csak sorozatokat bambultam és facebookoztam (..najó, meg elmentem kávézni és ettem is). Nem bírom felfogni sem, hogy mennyi időt tudok eltölteni a facebookon.
És ezt nem szégyenlődve írom, mert tudom, hogy mindenki pazarolja ott az értékes idejét. Persze kíváncsi természetű az ember, és embertársaira talán a legkíváncsibb, hát hogyne lehetne rászokni a facebook-ra, ahol ingyen és bérmentve nyomozhatunk bárki után, néha még azokat a "bénákat" is megleshetjük, akiket még csak nem is ismerünk. De ismerősünk ismerőse és hát ki tudja mi történt köztük, vagy "jaj, de jól is néz ki". Bla-blaa-blaaa. És mennyire jó, ha lájkolnak valamit?! Ezért post-olok én is annyi videót, had lájkolja a jónép. Na ez erős volt, haha. Tényleg szeretem, ha lájkolnak, az elismerő kommentek meg aztán a fellegekbe is elvisznek!
De ha belegondolok (tudom, hogy de-vel nem kezdünk mondatot, de én igen) mennyire szánalmas, hogy más emberek életét nézegetem képeken, ahelyett, hogy a sajátommal törődnék sokkal inkább?! Mennyi könyvtől és értékes időtöltéstől fosztom meg magam csak a facebook miatt? Persze jól tudom, hogy ez így van, akkor is, mikor 'Az oldalon' böngészek. Kipróbálnám úgy is az életet, hogy nem létezik ez a rossz szokásom. Sőt az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem létezne! Hisz akkor senki sem lenne rászokva, és az úgy nekem is egyszerűbb lenne, mert szinte lehetetlennek képzelem azt, hogy sikerüljön letörölnöm magam (ha sikerülne, valami óriási ajándékot kérek!), úgy, hogy tudom, mindenki más ott van még, és én meg mindenből kimaradok.
Valahogy reménykedem, hogy egyszer eljön majd ez az idő, amikor ez is kimegy a divatból, úgy ahogy azt szegény myspace és iwiw tette. Egyszer majd ezt is kinövi az emberiség, mint ahogy egy gyermek is kinövi sok szokását. Vége lesz, elegünk lesz belőle és elfeledjük. Tudom, hogy valahol nagyon jó dolog a facebook, és tényleg egy zseniális találmány, de azért rossz szokásomként könyveltem el (ó az sok elpazarolt és elpazarolandó óra), és remélem, hogy egyszer majd az lesz a menő, ha nincs fenn az ember ilyen portálokon.
...szóval, ha letörlöm magam, akkor tegyen mindenki úgy!
